Translate

2018. február 9., péntek

Az óriás szitakötő

Hazánk egyik megkapó légi akrobatája az óriás szitakötő, latin nevén Anax imperator 2018-ban kiemelt figyelmet élvez, mert elnyerte az Év rovara kitüntetést.
A kifejlett példányok messziről észrevehetők. Szárnyaik fesztávolsága akár a 7 cm-t is eléri. Gyors röptüket annak köszönhetik, hogy elülső és hátulsó szárnyaikat egymástól függetlenül képesek mozgatni. A rovarok az elülső szárnyaikkal az irányt szabályozzák, a hátulsókkal a sebességet. Az imágók csupán 1-2 hónapig élnek.
Az óriás szitakötő lárvája több éven át is fejlődhet, majd kimászik a vízből, és egy nád szárán megkapaszkodik. A lárvabőr a tor háti oldalán felreped, majd a még lágy rovar lassan előbújik a korábbi testéből. A lágy kitinpáncél több óra alatt szilárdul meg, ezzel párhuzamosan a szárnyak kifeszülnek. A látványos átváltozást májusban figyelhetjük meg, az imágókkal augusztus végéig találkozhatunk.
A faj Magyarországon gyakorinak számít, szinte minden vizes élőhelyet elfoglal. Szépsége ellenére nem áll természetvédelmi oltalom alatt.
Izgalmas pillanatok (Pesterzsébet, Erzsébet-ér, 2015. május)

Szakirodalom:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

Acrida ungarica acsa aeolosoma ágascsápú rákok alacsonyrendű rákok állati szövetek Alsó-Zsíros-hegy Anax imperator Artemia ártér árvalányhaj Asio otus avarrostálás ázalékállatkák Bakony baktériumok barna varangy béka bőr bikapók BioBlitz biocid biodiverzitás bioindikáció biológiai sokféleség birding.hu Bisel Bisel vízminősítés boglárkalepkék Börzsöny Börzsöny Alapítvány Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont budai nyúlfarkfű Budai-hegység Budapest Budapest madarai busalepkék Ciliata civil Cladocera Copepoda csapdázás csíkos medvelepke csillós egysejtűek csörgő réce csupasz levéllábú rákok csuszka darázs darázspók Dél-Börzsöny Dileptus Dinnyési Fertő Dolomedes fimbriatus Duna-Ipoly Nemzeti Park egerészölyv élőhely élőhelykezelés Eötvös Loránd Szakközépiskola Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Epipactis microphylla erdei fülesbagoly erdei szürkebegy Eresus cinnaberinus Erzsébet-ér eszmei érték Európa Diploma Év fajai Év rovara evezőlábú rákok fecskevédelem fehérlepkék fekete harkály fekete kökörcsin férgek fonalféreg fotópályázat fotózás fűháló füstifecske füzike gastrotricha geofiton növény gombák Gödöllő gyíkok Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány gyurgyalag hámszövet hangyaleső haragos sikló határozó havasi cincér hazai orchideák helyi védett terület herpetológia herptérkép Hesperidae hüllők idegszövet IKSZ imádkozó sáska imidakloprid indikátor inváziós fajok iskolai közösségi szolgálat István király-szegfű Iszkaszentgyörgy ivari dimorfizmus izlandi tanulmányút izomszövet kacsafarkú szender kagylósrákok kannibalizmus kétéltűek kettéosztódás kikeleti hóvirág kirándulás kisemlősök Kiserdő kislevelű nőszőfű kopogtató ernyő kosbor Kőasztal környezeti nevelés kötőszövet közgyűrű közönséges erdeiegér kuszma kutatás kvadrát Lacerta viridis laposférgek lepkék ligeti csillagvirág Lycaenidae Macroglossum stellatarum madarak Madarak és Fák Napja Madárdal tanösvény madárhangok Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja makró makrogerinctelenek Mantis religiosa Margitsziget Márianosztra medveállatka Merzse-mocsár metszet mikroszkóp mintavétel MME MME KHVSZ mocsári béka Mocsárosdűlő molnárfecske monitorozás Nádas-tó nádirigó Nagy-Szénás nappali lepkék Natura 2000 nematoda nemi kétalakúság nemzeti park nyerges szöcske Nymphalidae Ócsa odú odútakarítás Óhegy park orchideák óriás szitakötő Ostracoda öko ökológia őszapó Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Papilionidae papucsállatka Paramecium pedagógia Pesterzsébet Pesthidegkút Pieridae pilisi len pillangók pirók erdeiegér pókok pompás útonálló predátor preparátum projekt Protozoa rablólégy rádiótelemetria ragadozó rágcsálók Rákos-patak Ramsar Rana arvalis Regulus regulus rotaria rovarcsapda rovarirtó szer rovarok sárgafejű királyka sárganyakú erdeiegér Sas-hegy Satyridae sikló sisakos sáska slide show Soroksári Botanikus Kert Spermophilus citellus szajkó szaporodás szegélyes vidrapók szemeslepkék szent íbisz szennyvíz szitakötő szitakötők Szociális Foglalkoztató szövettan talajcsapdázás tanösvény tardigrada tarkalepkék Tata tavasz tél téli madáretetés téltemető terepi madarászat természetességmérés természetfotók természeti értékek természetvédelem TeSzedd Than Károly Ökoiskola törpegém tövisszúró gébics túra ugrópók Újtelepi Parkerdő urbanizálódott fajok ürge Vác Váci Ártéri Tanösvény Vadvilág Világnapja városlakó állatok védett fajok védetté nyilvánítás véglények videók Virágos-nyereg Vizes Élőhelyek vízi madarak vízi parányok Vorticella vörösbegy Vöröskővár zöld gyík zsákmányszerzés
Hiba történt a modul működésében

Translate