Translate

2015. június 23., kedd

A Kiserdő természeti értékei projekt nap

Az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Than Károly Ökoiskola közel 100 diákja és kísérő pedagógusa látogatott el a Kiserdőben szervezett projekt napra, 2015. június 5-én, a Környezetvédelem Világnapján.
Ennek keretében közös felmérést végeztünk a Kiserdő élővilágának megismerésére. A projekt eredményeként számos fajt írtak össze a csapatok, a kétéltű-és hüllőmegfigyelések eredménye felkerült az országos térképező honlapra, számos madarat hallottunk a revírjében énekelni, azonban sajnos nem sikerült hálóba keríteni őket.
A madárgyűrűzési előadásért, a tervezett odútelepítéssel kapcsolatos információkért köszönettel tartozom Kocsi Attilának.
A vizsgálatokhoz szükséges eszközök nagy részét az Eötvös Loránd Szakközépiskola biztosította, a határozólapokat a Than Károly Ökoiskola biztosította. 
 Továbbá nagy segítségünkre volt a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató, aki közösségi szolgálati órákat számolt el a diákoknak.

Ezúton is köszönöm mindenki részvételét, segítségét!


Fotók: Hornyák Gábor, Nagy Richárd Botond, Radics Evelin, Tóth Marietta



A felmérés célterületei, feladatai



Rovarhatározás

Diáksereglet

Rovarzsákmány

Vízi skorpió került elő a Bisel-vízmintavétel közben

Közönséges (laposhasú) acsa az Erzsébet-ér partján

A rovarfogás egyszerűbb eszköze, a rovarszippantó

Jókedvűen indult az akció nap

Kocsi Attila előadása a madárgyűrűzésről

A Bisel-vízminősítést kémiai vizsgálatokkal egészítettük ki, Visocolor-gyorstesztek felhasználásával.

Egy szelíd acsa és a felmérés legfiatalabb résztvevője

2015. június 2., kedd

Természeti értékek a Kiserdőben akciónap

Programajánló iskolásoknak, pedagógusoknak!

Természeti értékek a Kiserdőben akciónap
2015. június 5., 9.00-15.00

Az élővilág utolsó menedéke a XX. kerületben elhelyezkedő Kiserdő (Újtelepi Parkerdő), annak környezete és az Erzsébet-ér. Gazdag madár-, kétéltű-, hüllő- és rovarvilága miatt kiemelt figyelmet érdemel.
Annak érdekében, hogy minél több iskolás ismerje meg kerületének természeti kincseit, aktív, cselekvő természetvédelmet szeretnénk útjára indítani.
A gyerekek a terület alapos tanulmányozásával a természet védelmét, megóvását szolgálják, míg a pedagógusok kihelyezett biológia órákat tudnak a területen megvalósítani. A középiskolák 9-11. osztályainak pedig a kötelező közösségi szolgálata számára biztosíthat megfelelő helyszínt.

A tervezett program:

9.00-10.00
Madárgyűrűzési bemutató Kocsi Attila (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) vezetésével
10.00-10.30
Rövid kirándulás keretében ismerkedés a Kiserdő természeti értékeivel és az év kétéltűjével, a dunai tarajos gőtével
10.30-12.00
Az iskolák tanulóiból összeállított csapatok a 6 állomás egyikén, tanári irányítással részt vesznek a felmérésben:
1. állomás: A kiválasztott terület természetességi értékét meghatározzuk, az idegenhonos növények, őshonos fák életkorát megállapítjuk.
2. állomás: Rovarokat gyűjtünk fűhálózással.
3. állomás: Nappali lepkék meghatározása
4. állomás: BISEL-féle vízminősítés a vízi parányok alapján.
5. állomás: Kétéltűeket és hüllőket keresünk és fotózunk.
6. A Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató által kihelyezett madárodúkat ellenőrizzük, szükség esetén kitakarítjuk. Újabb odúkat is kihelyezünk, amelyeket az iskolák felavatnak, és a későbbiekben gondoznak.

12.00-12.30
Kvíz, nyereményekkel

13.30-14.30
A koordinátorokkal rögzítjük a megfigyelések eredményeit az on-line térképeken, az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola informatika termében.

Ajánlott felszerelés: fényképezőgép, kézi távcső, határozó könyvek, zárt ruházat, napellenző
Gyülekező: 8.30 – 8.45 óra között a 20. kerületi Jahn Ferenc Kórház mellett, a szánkózó dombnál (térképen a szív jelzés).

A program helyszíne: Kiserdő (Újtelepi Parkerdő) és Erzsébet-ér.
Megközelítés: Csepel felől vagy Pestszentlőrinc felől, a 36-os busz megáll a Jahn Ferenc Kórháznál, innen a Köves út, majd az Alsóhatár utcán végigsétálva lehet eljutni az Újtelepi Parkerdőbe.
A Határ út felől a 123, 123A jelzésű buszokról, Csepel felől a 35-ös buszról az Előd utca megállónál érdemes leszállni, innen az Előd utca vezet a Kiserdő melletti szánkózó dombhoz.

A középiskolásoknak a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató közösségi órákat számol el, ezért kérjük, hogy a diákok hozzák magukkal a szolgálati naplójukat!

Jelentkezés a tth.marietta@gmail.com e-mail címen vagy a 06/30-610-9025 telefonszámon.
Mindenkit sok szeretettel várunk!

A program lebonyolítói:
Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Természetvédők Szövetsége, Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató, Than Károly Ökoiskola


Elindult a Kiserdő természeti értékeit bemutató Facebook oldal, ami az alábbi linkről elérhető.
https://www.facebook.com/pesterzsebetikiserdotermeszetiertekei

Címkék

Acrida ungarica acsa aeolosoma ágascsápú rákok alacsonyrendű rákok állati szövetek Alsó-Zsíros-hegy Artemia ártér árvalányhaj avarrostálás ázalékállatkák Bakony baktériumok barna varangy béka bőr bikapók biocid biodiverzitás bioindikáció biológiai sokféleség birding.hu Bisel boglárkalepkék Börzsöny Börzsöny Alapítvány Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont Budai-hegység Budapest busalepkék Ciliata civil Cladocera Copepoda csapdázás csíkos medvelepke csillós egysejtűek csörgő réce csupasz levéllábú rákok csuszka darázs darázspók Dileptus Dinnyési Fertő Dolomedes fimbriatus Duna-Ipoly Nemzeti Park egerészölyv élőhely Eötvös Loránd Szakközépiskola Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Epipactis microphylla erdei szürkebegy Eresus cinnaberinus Erzsébet-ér eszmei érték Európa Diploma evezőlábú rákok fecskevédelem fehérlepkék fekete harkály fekete kökörcsin férgek fonalféreg fotópályázat fotózás fűháló füstifecske füzike gastrotricha gyíkok Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány gyurgyalag hámszövet hangyaleső havasi cincér helyi védett terület herpetológia herptérkép Hesperidae hüllők idegszövet imádkozó sáska imidakloprid indikátor inváziós fajok István király-szegfű Iszkaszentgyörgy ivari dimorfizmus izlandi tanulmányút izomszövet kacsafarkú szender kagylósrákok kannibalizmus kétéltűek kettéosztódás kikeleti hóvirág kirándulás kisemlősök Kiserdő kislevelű nőszőfű kopogtató ernyő Kőasztal kötőszövet közgyűrű közönséges erdeiegér kuszma kutatás kvadrát Lacerta viridis laposférgek lepkék ligeti csillagvirág Lycaenidae Macroglossum stellatarum madarak Madarak és Fák Napja Madárdal tanösvény madárhangok Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja makró makrogerinctelenek Mantis religiosa Margitsziget Márianosztra medveállatka Merzse-mocsár metszet mikroszkóp mintavétel MME molnárfecske monitorozás Nádas-tó nádirigó Nagy-Szénás nappali lepkék Natura 2000 nematoda nemi kétalakúság nemzeti park nyerges szöcske Nymphalidae orchideák Ostracoda ökológia őszapó Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Papilionidae papucsállatka Paramecium pedagógia Pesterzsébet Pieridae pilisi len pillangók pirók erdeiegér pókok pompás útonálló predátor preparátum projekt Protozoa rablólégy rádiótelemetria ragadozó rágcsálók Ramsar Regulus regulus rotaria rovarcsapda rovarirtó szer rovarok sárgafejű királyka sárganyakú erdeiegér Satyridae sikló sisakos sáska slide show Spermophilus citellus szajkó szaporodás szegélyes vidrapók szemeslepkék szent íbisz szennyvíz szitakötő szitakötők Szociális Foglalkoztató szövettan talajcsapdázás tanösvény tardigrada tarkalepkék Tata tavasz tél téli madáretetés téltemető természetességmérés természetfotók természeti értékek természetvédelem Than Károly Ökoiskola törpegém tövisszúró gébics túra ugrópók Újtelepi Parkerdő ürge Vác Váci Ártéri Tanösvény védett fajok védetté nyilvánítás véglények videók Virágos-nyereg Vizes Élőhelyek vízi madarak vízi parányok Vorticella vörösbegy Vöröskővár zöld gyík zsákmányszerzés
Hiba történt a modul működésében

Translate